A nap talán nem is járt olyan magasan.Amikor lassú erőtlen lépteimmel hátra sétáltam a hátsókertünkbe ami mintha az egéz tenger lett volna. Ugyanis se kerítés se kalitka....De az álomképembe egy valami egészen furcsa tolakszik be. Susan...[!] még hozzá elég furcsa öltözetben. Úgy, látszik a kislány benne már végleg elveszett.

J: - Mien korai vagy ma. Vetettem oda neki ajd lassú léptekkel el indultam a köpad felé.

S: - Nem, meg lepő...Hisz , nem engedsz el szórakozni...anyuci.Felet olyan mrhetetlen haraggal és szemtelenséggel hogy az már sértő volt.

J:- Igazán?Valakinek nagyon felvágták a nyelvét!Vetettem le magam az ülőhelyre és egy ideig farkas szemet néztem Susannal...Csoda hogy megtaláltam a szemét ebben a szemfesték tengerben. De amint meguntam a "szemezést" bele kezdtem.

J:- Ez az amitől tartottam!

S:- Mitől, hogy egyszer barátaim lesznek(?) hogy, boldog leszek (?) hogy, felnövök?Vágott a szavamba és tulajdonképpen a lényegre tapintott

J:- Susan, hát nem látod mit tesz veled ez a pár lány? Hárítottam ügyesen mert még talán magamnak sem igazán ismertem be hogy Susan-t nem engedhetem el. A kis Susant a hatalmas nyalókával.

Eközben még, ne is sejtettük hogy valaki les utánunk. A saját szobánkból (!!!) .Persze ha ezt akkor tudom akkor biztos hogy ösztönösen cselekedte volna de ne tehettem.

Susan szobájából lesett ránk de még csak nem is sejtettük. Próbáltam Susant rávenni hogy jöjjön meg az esze de persze ez nehezen ment, mert minden mondatomba bele kötött és, féltem beismerni de néha jogosan tette.

Mindezalatt Lorelei a hegyekbe ment futni...Nem tudom mért de valahogy éreztem hogy ennek a "feszültségnek" valami köze van a szerelőhöz és amilyen paranoiás voltam utána néztem a neten és nem vízszerelő hanem egy egyetemen tanul ügyvédnek...De , igy is többet tudtam mint ami meg illet ..Én csak aggódok Lorért...Vagy magam miatt...

Lorelei a hegyekben futott és elmondása szerint látott egy furcsa alakot hosszú rózsaszín hajjal ami elég punkos viszont olyan ruha ami inkább előkelő mintsem rocker.Jobb is lett volna talán ha szemtanúja vagyok ennek mert haza fele jövet Lor elmesélte és nem hittem neki hanem a képébe nevettem.

Pedig igy volt....Egész álló nap próbáltam magam elfoglalni de nem nyugodtam bele ebbe.Már a nap utolsó sugarait húzta vissza az égről amikor lassú léptekkel kiosontam a házból. A lányok egy romantikus vígjátékon nevettek hatalmasakat amiknek halk zöreje a kertbe is ki hallatszott. Csak most tűnt fel hogy a világítótorony látszik a házunk kertjéből. Költői kilátást nyújtott.

Átfutottak bennem Lor szavai az idegenről csak elmosolyodtam de ahogy fordultam megpillantottam egy nőt a kertünkben (Mit keres itt??) akire pont illik a leírás. Ahogy megfordult a szemei villantak egyet talán csak a képzeletem játéka volt de talán valós.

Lassan oda sétáltam az idegen mellé de nem mertem a szemébe nézni mert az előző pillantása is szinte megvakított. ÉS az arcát alig láttam.Valóban furcsa volt az öltözéke és ahogy álltam mellette éreztem a fényt magam körül. És, talán nem szabad ilyet mondanom de a rothadást és a sötétséget éreztem rajta...Nem tudom hogy érezhettem meg ilyesmit...az örökségem kezdett működésbe lépni.

Lassan fordítottam hátat és vigyáztam hogy ne tartson szóval mert nem mertem volna válaszolni. De a lépteim akármilyen magabiztosnak is indultak elsántultak és lassan lépkedtem.Ekkor egy hang még utánam szólt. -Az örökségünk drága és ezt meg kell tudni fizetni akárhogy is próbálkozol egyszer rá jönnek... -Az nem ma lesz. Szűrtem át a fogaim közt.

Ám ahogy tovább léptem olyan dolog történt amit a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. A sötétség körül vette őt és egy pillanat alatt besötétedett . Mintha, én tartottam volna vissza. -Az nem ma lesz. Erősítettem meg magamban a tudatot.